Többször voltam már olyan helyzetben, hogy egy adott formát szerettem volna papírból kivágni, ami vagy keretet adott volna a központi mintának, vagy egy doboz oldalára ragasztottam volna föl, stb. Ilyenkor elő kellett vennem (az összes) mértani szerkesztési tudásomat, ceruzát, körzőt, vonalzót (+ jó nagy radírt) és kezdődhetett a méricskélés, hogy megfelelő sablont készítsek. Összegyűjtögettem ezeket a kartonból kivágott alakzatokat és sokszor tesznek jó szolgálatot...
Például, gyorsan kellett készítenem egy táblaképet (meghatározott mintával) és nagyon jól jött a sablon, aminek a segítségével hamar kivágtam a szegélyt a rózsás papírból.
A központi minta egy dekupázspapír kis darabja, amit szintbe kellett hoznom, hogy ne emelkedjen ki a kép síkjából. Kevés antikoló paszta következett, majd a száradás és a zsinór felragasztása (meg persze lakkozás) - így kb. 3 óra alatt kész is lett.
Megrajzoltam néhány egyszerű alakzatot, amelyeket el tudsz a gépedre menteni és nyomtatás előtt tetszőleges méretre igazítani.
... és két ráadás:
A minták saját, otthoni használatra szabadon letölthetőek és sokszorosíthatóak. Kereskedelmi forgalomba sem nyomtatott, sem elektronikus formában nem hozhatóak.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rajzolható minta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rajzolható minta. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. augusztus 8., vasárnap
Táblakép angyallal
Címkék:
nyomtatható minta,
rajzolható minta,
stencil,
technika,
tipp
2010. július 24., szombat
"French Market"
Jelszó: csak egyszerűen!
Ennek az "egyszerűségnek" a lényegét számomra az alábbi idézet fogalmazza meg a legjobban:


Készítsük el a rajzolható sablon segítségével a FRENCH MARKET felíratú táblát!
Szükségünk lesz fehér és fekete akrilfestékre, puha ceruzára és egy fa lapra. Ha nincs kéznél olyan fa léc, amin már látszik az idő foga, érdesítsük először a felületet kevés struktúrpasztával, vagy reliefpasztával, és csak ezt követően alapozzuk le fehérre. A feliratot rajzoljuk át és egy finom ecsettel fessük ki. A kifúrt lyukakba fűzzünk szalagot és már kész is a táblánk!
Ennek az "egyszerűségnek" a lényegét számomra az alábbi idézet fogalmazza meg a legjobban:
"Egy egyszerű váza, amit egy krétai templomban találtak, egy perzsa imaszőnyeg, egy nyakék vagy gyűrű a francia középkorból, egy páncél, amelyet Ausztriában 300 évvel ezelőtt készítettek, egy szekrény vagy egy ágytakaró a saját múltunkból, mind olyan nyelvet beszél, amelyet megértünk, mert ezek a dolgok megtartották közvetlenségüket, és azok alkotói még szellemi közösségben vannak velünk. Ez ad a szerény dolgoknak a legegyszerűbb daloknak (...) emelkedettséget. A szerény és a fenséges egymás szomszédságából csak nyer! (Dvorszky Hedvig: Design - a forma művészete)"


Készítsük el a rajzolható sablon segítségével a FRENCH MARKET felíratú táblát!Szükségünk lesz fehér és fekete akrilfestékre, puha ceruzára és egy fa lapra. Ha nincs kéznél olyan fa léc, amin már látszik az idő foga, érdesítsük először a felületet kevés struktúrpasztával, vagy reliefpasztával, és csak ezt követően alapozzuk le fehérre. A feliratot rajzoljuk át és egy finom ecsettel fessük ki. A kifúrt lyukakba fűzzünk szalagot és már kész is a táblánk!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









